A falu lakossága az utóbbi 30 évben a háromszorosára növekedett, így ma már több, mint 3000 ember rendelkezik harkai lakcímmel. Ez egyrészt örvendetes és bizakodásra ad okot a falu jövője szempontjából, másrészt rengeteg fejlesztés, beruházás, feladat elé állítja az önkormányzatot. Mi kihívásként tekintünk ezekre a feladatokra és hisszük, hogy évről évre, gondosan tervezett lépésekkel tudunk újabb és újabb feladatokat kipipálni.
A 2019 októberében lezajlott választások óta eltelt három év alatt már-már megszokhattuk a településen az úthengerek zaját.
Ebben az időszakban összesen 2913 m utat újítottunk fel, nagyrészt Magyarország Kormánya által bizosított pályázati forrásból, valamint önerőből.
Az Alpesi Lakópark Kft. -az önkormányzat felügyelete mellett- további 1652 m új aszfaltos utat épített meg.
Fenti beruházásokat követően úthálózatunk összetétele a következőképp néz ki:
Belterületi útjaink hossza 13,71 km. Ennek csupán 58 %-a, azaz 7,94 km rendelkezik aszfaltos, szilárd burkolattal.
Az alábbi utcák lakói azok, akik a fenti számok eredményeképp a saját bőrükön is tapasztalják a változást.
- Nyéki utca (felújítás)
- Soproni utca (felújítás)
- Fenyves utca (felújítás)
- Erdő utca III/I szakasza (felújítás)
- Sport utca II/I szakasza (felújítás)
- Alpesi utca (építés)
- Borostyán körút (építés)
- Lötér utca II/I szakasza (építés)
Harka Község Önkormányzata folytatni fogja az elmúlt években megkezdett útépítési, és útfelújítási beruházásokat.
A falu fejlődéséért elkötelezett képviselő testületként a mára elért helyzettel akkor sem lehetünk elégedettek, ha az elmúlt 3 évben összesen 5 utcát újítottunk meg. Tisztán látjuk, hogy az elöttünk álló feladat nem kevés. Az elvégzett feladatokon túl, a következő előkészítő munkákra jutott sor:
- 2021-ben elkészítettük a Patak utca, Nyulas utca II/I szakaszának és a Domb utca terveit.
- 2022 januárjában pályázatot nyújtottunk be a Patak utca és a Nyulas utca II/I szakaszának aszfaltozására.
- A Patak utca aszfaltozására benyújtott pályázat elbírálása kevdvezően zárult. A feladatra Harka Község Önkormányzata a Magyar Falu program keretében 25.000.000,- forintot kapott. A beszerzési eljárást elindítottuk, terveink szerint még az idei évben lezárjuk, és szerződést köthetünk a nyertes kivitelezővel.
- A Patak utca aszfaltozását 2023 első félévében tervezzük elvégezni.
- Az Alpesi Lakópark Kft. és a Lang-Szolg Kft. aláírta az Erdő utca aszfaltozásáról szóló kivitelezői megállapodását. A szerződés értelmében 2023 tavaszán az Erdő utca III/II és III/III szakasza is szilárd burkolatot kap.
- A Nyulas utca II/I szakaszának pályázatáról még nem született döntés, amint lesz eredmény természetesen jelezni fogjuk.
Murvás útjaink ütemezetten, egy finanszírozható terv szerint válhatnak aszfaltossá. A mindenki által ismert háborús és gazdasági helyezetben arra kell törekednünk, hogy a következő időszakban a lehető legtöbb projektet előkészítsük, az építéshez szükséges terveket elkészítsük.
- Még az idei évben elkészülnek a Mező utca, Szőlőskert utca szilárd útburkolatának tervei.
- 2023-as költségvetésben szeretnénk biztosítani a Nyulas utca II/II szakaszának, és a Panoráma Lakópark 4 utcája tervezésének költségeit.
- Meglévő aszfaltos útjaink felújítását is folytatni szeretnénk. A Gyopár utca, Rét utca, Szeder utca, Ibolya utca és Sport utca II/II szakasza várja még a burkolatcserét.
- A Keresztúri utca jelenleg még állami tulajdonban van. Az önkormányzati tulajdonba vételét elindítottuk. Amint lezárul a folyamat, beillesztjük a felújítandó utcák sorába.
- Szertnénk szilárd burkolattal ellátni a Mázsaház mögötti murvás útszakaszt, valamint a Posta elötti murvás útszakaszt is. Ennek a feladatnak az első lépéseként elindítottuk a szakaszok külön helyrajzi számra vételét, térképen való feltüntetését. Ezután tudjuk a tervezésüket megkezdetni. Ugyancsak megkezdtük az Óvoda elötti parkoló optimális kialakításához szükséges egyeztetéseket. Reméljük, hamarosan itt is tervekkel rendelkezünk majd.
- Amint a pályázati források lehetővé teszik, sorban építjük meg az egyes utcák szilárd burkolatát, illetve újítjuk meg a rossz állapotban lévőket.
Egy következő cikkben szót ejtünk a járdaépítési, és egyéb infrastruktúra fejlesztési terveinkről is.