Település
Ahol véget érnek a hegyek, az Alpok nyúlványai és elkezdődik a Kisalföld sík vidéke, ott található településünk, Harka. Ez a festői szépségű település egymástól különböző tájak találkozási pontja, Sopron városától 3 kilométer távolságra, mely látképének legerőteljesebb eleme a Soproni-hegység, melynek része a Harkai csúcs, más néven Kogelberg, melyet a helyiek Kogli-nak is neveznek.
Településünk neve feltételezések szerint az ősmagyar horka méltóságnévből – mely a harmadik főméltóságot, bírói tisztséget jelentette – és a Harka személynévből ered, melyet Tétény (Töhötöm) vezér fiának is nevéül adott. Noha régészeti leletek tanúsága szerint településünk környéke már a bronzkortól lakott terület, első okleveles említése 1245-ből, IV. Béla adományleveléből származik, mellyel két családnak adományozta a településünket, melyek később Harkaynak nevezték magukat.
1429-ben Harka Sopron város jobbágyfalva lett, három évre rá telepítették be az első németeket.
Az évszázadok során településünk több támadást szenvedett el. A 16. században előbb lánzséri vár ura, majd a török fosztotta ki, semmisítette meg településünk egy részét, később Bocskai, majd Bethlen és II. Ferdinánd hadai dúlták fel a falut. A 17-18. század fordulóján ismét a Bécs alól menekülő törökök, majd a kuruc seregek vonultak át településünkön.
A helyiek kitartásának köszönhetően községünk mindannyiszor új életre kelt és fejlődött, 1674-ben megkapta a mezővárosi rangot, így vásártartási joggal rendelkezett. A 18. század végére településünk gazdaságilag és kulturálisan is a környék egyik leggazdagabbja volt. Nagy György 1783-ban alapította meg településünkön a Harkai Nemesi Akadémiát, mely országos hírnevet hozott neki, s ahol az ifjú magyar nemesek fél év alatt elsajátíthatták a német nyelv tudományát. Nem sokkal később, 1787-ben evangélikus templomot emeltek.
Ekkoriban – II. József népszámlálása alapján – településünkön 96 házban 221 háztartás működött, összesen 946 lakossal, akik túlnyomó többségben német nemzetiségűek és evangélikusok voltak. A falu gyakorlatilag egyutcás volt, a mai Nyéki utca és a hozzá csatlakozó Soproni út rövid V-je mentén sorakoztak a házak. A szalagtelkeken a házak oldalhatáron álló, utcafronthoz illeszkedő módon, az utcára merőleges tengellyel épültek. A környékbeli falvak bevett szokása szerint az oromfalukkal az utca felé forduló házak mögé toldották a szükséges bővítéseket és a gazdasági épületeket. A telkek hátsó részén veteményeseket és gyümölcsöskerteket gondoztak. A falu központjában állt a katolikus templom, míg a Sopronba vezető út mellett az evangélikus templom. A statisztikus tudós Vályi András településünkről a következőket mondta:
határja jó termékenységű, terem búzája, árpája, bora jó, vagynak erdeji is
1809. május 19-én este nagy tűzvész tombolt a faluban, ami átszabta a településünk képét, a szalma- és nádtetős házakat rohamléptékben pusztította el a tűz a település észak-nyugati részén, csak a paplak és a templom maradt meg. A tűz után településünk megújult, kulturális élete is további lendületet kapott, kórusai már a 19. században országos hírnévre tettek szert. 1881-ben Liszt Ferenc így köszöntötte a falu férfikarát:
Uraim! Az Önök torkában arany van.
A kórus mellett fúvószenekarok, olvasókör, színjátszókör is működött, 1896-ban millenniumi emlékművet emeltek.
Az 1881-es népszámlálás szerint településünkön 178 ház állt, lakóinak száma mintegy 1066 fő, melynek túlnyomó többsége (96%) német anyanyelvű volt. Ennek tükrében nem csoda, hogy az 1921-es népszavazáson településünk az Ausztriához tartozásra voksolt, de a szavazás összesített eredményeként mégis magyar terület maradt. Az 1941-es katonai felmérés adatai alapján a falu kiterjedésében nem változott a korábbiakhoz képest, továbbra is a mai Nyéki utca és a templom körüli rész alkotta azt. A II. világháború alatt a faluban munkatábort létesítettek, az ide deportált zsidókkal együtt a falu lakosságát is kivezényelték árokásásra. Az 1800 munkaszolgálatosból mintegy 650 halt meg itt.
1946. május 12-én telepítették ki az összeírásban szereplő harkai németeket, majdnem 700 főt, helyükre új családok költöztek a Rábaközből, az Alföldről, a Hajdúságból és Erdélyből. Mindez a falu arculatára jelentős hatást gyakorolt, az addig német nemzetiségi hagyományok szerint kialakult faluba érkezők hozták a saját szokásaikat.
1947-ben településünk nevét, a település országgyűlési képviselője, a később koncepciós per áldozatává vált Rajk László belügyminiszter segítségével tévedésből, a törvényeket megkerülve Magyarfalvára változtatták, a helyiek tiltakozása ellenére. Az átkeresztelési ünnepségen 1947. szeptember 28-án a nap szónokaként részt vett maga Rajk László is.
1949-ben határ- és aknazárakat telepítettek a községünktől nem messze húzódó határ mentén. A határközeli helyzet a falu elzártságát hozta magával, fejlődése megrekedt.
A falu újabb fellendülése a szocializmus hanyatlásával kezdődött. Az 1980-as évektől kezdve napjainkig több utcasort nyitottak meg, igen sok új ház épült és épül ma is. Az ideköltözők száma folyamatosan növekszik, míg 1990-ben 1000-en laktak itt, a KSH adata szerint, 2015-ben már 2003-an. A lélekszám lendületes növekedése új területek belterületbe vonását, új lakóterületek kijelölését, új lakóházak tömeges építését hozta magával. A legnagyobb ezek közül a Nyéki utcától nyugatra fekvő, 2008-tól beépülő kertvárosi rész, az ún. Alpesi lakópark. A lakosság zöme Sopronban vagy Ausztriában vállal munkát, a mezőgazdaság csak kiegészítő tevékenységként jellemző.
Egy helyi kezdeményezés, s népszavazás után 1990. április 1-től a község újra visszakapta az ősi magyar Harka nevet.
Ahol az Alpok véget ér,
az Isten-széke hegy alatt,
szőlőt érlel a nyári szél
s tovább regél az öt patak.