A harkai Mikulás üzenete
A Mikulás üzenete
A Mikulás üzenete
Harka Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve meghirdeti a 2021. évre szóló Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.
Demokrácia nincs eleven, pezsgő, szabad és demokratikus önkormányzatok nélkül. Minden országos demokrácia merő fikció, ha nincs meg az egyes emberek számára hozzáférhető kisebb közösségekben a szabad közélet iskolája.
– Bibó István –
A Nemzeti Művelődési Intézet „100 év, 100 fotó, 100 élet” címmel pályázati felhívást tett közzé.
Harka határában emlékerdőt avattak
Ezúton szeretnénk értesíteni a tisztelt lakosságot, hogy a veszélyhelyzet június 18.-ával megszűnt, ugyanakkor életbe lépett a járványügyi készültség.
Hazánk évtizedes hagyományokkal rendelkező környezetszépítő versenye, a Virágos Magyarország, amelyben idén a virágos balkonok és előkertek mérik össze szépségüket
Helyi vállalkozók és lakók összefogásának köszönhetően újabb 4 utcatábla került kihelyezésre.
Ezúton is köszönjük a közösségnek, hogy ennyi fotó érkezett be a fotópályázatunkra.