„Hol sírjaink domborulnak…”
Sorsunk, hogy születünk, végig küzdjük életünk, utódokat nemzünk és meghalunk. Ősidők óta minden népnek, kultúrának különböző temetkezési szokásai alakultak ki. A keresztények a templomok köré temetkeztek. Így Harkán is a templom körül volt a temető. A leírásokból is tudtak különböző forrásokból, de a templom falán közel 400 éves sírkövek is ennek bizonyítékai. Itt korábban még fakereszt is volt. Az 1969 – 70 –es restaurálás alkalmával a templom körül több próbaásást is végeztek a régészek. A temetőt a magyarnál a német nyelv sokkal szebben fejezi ki, békeudvarnak, (Friedhof), vagy templomudvarnak (Kirchhof) nevezi. Mindkét elnevezés használatos ma és az utóbbi az elmondottakat igazolja. Mária Terézia 1750 körül hozott egy rendeletet, mi szerint másutt is lehet temetkezni, nem csak templomok körül. Harkán 1783 november 1-jén alakulhatott meg újra az Evangélikus Gyülekezet és a várostól kapott területet templom, paplak és temető számára. Így minden bizonnyal ettől kezdődött az új temető használatba vétele. Erre az időre esik az első népszámlálás is, ami szerint 953 lakója volt Harkának. Ők szinte mindannyian evangélikusok voltak. Nem tudjuk, hogy a 30 főnyi katolikus lakosság használta-e továbbra is a régi temetőt. A későbbiekben a katolikusok is az evangélikus temetőben temetkeztek. Az utolsó katolikus tanító és az ugyancsak katolikus utolsó vízimolnár sírja még megvan a temetőben (Windisch és Bahnemann). A temető 200 éven keresztül a falu szélén volt. A régi harkaiaktól sokszor hallhattuk, hogy a falu legmagasabb területén van a temető, mégis a talajvíz szempontjából nagyon kedvezőtlen helyre került. Az államosításig az Evangélikus Gyülekezet tulajdonában volt. Az idősebbek bizonyára emlékeznek a korábbi szép kovácsoltvas kapura. Keskenyebb volt, de magasabb a mainál. Egy egykori harkai parasztgyerek –aki Pozsonyban vaskereskedő lett– adományozta a falunak az evangélikus templom kerítésével együtt, 1903-ban.
A temetőben a nyomókútnál állva láthatjuk a környező hegyeinket, a gyönyörű környéket. A temető mai sírjai nagyon szépek, gondozottak, sokan naponta öntözik hozzátartozóik sírján a virágokat. Annak idején a régi harkaiak évelőkkel ültették be a sírokat, mert az asszonyok akkor nem értek rá ennyire, mint most. Képzeljük el, az asszonyoknak naponta legtöbbször kétszer is ki kellett menniük a szántókra, a szőlőhegyre és csak az esti harangszóra értek haza. Otthon várta őket még a napi teendő. Az évelő növények kevés gondozással is szépek maradtak. A temető életében is változást hozott 1946, a kitelepítés, az első halottak napja. A tizenöt itthon maradt lakosból 7 asszony volt, nevezetesen Payer néni (a nagymamám), és az ő édesanyja, Kobermann néni, Lang néni, Baldauf néni, Laczkó néni és a Keresztúri utcában még egy Payer néni. Nagymamám mesélte, hogy 1946-ban az első halottak napjára az egész temető minden sírját rendbe hozták. Ettől kezdve az ő lelkiismeretbeli feladatuk lett, amit egyre nehezebben tudtak teljesíteni. A betelepített lakosok között kevés volt az idős, ezért ritkán volt szükség a temetőre. Az első évtizedekben csak a temető bejáratának közelébe temetkeztek.
Egy temető mindenkor kultúrtörténeti emlékeket is hordoz magában. Tükrözi a hozzátartozók esztétikai igényét, szépérzékét, anyagi helyzetét, a sírok kialakításán, értékén keresztül. Sok régi sírkő található a temetőnkben, közöttük gránit is akad. Régebben az egész temető tele volt szürke, vagy fekete gránit, magas sírkővel. Volt egy hatalmas, dupla hófehér márvány sírkő is. Sajnos ezeknek a sírköveknek a száma nagyon megcsappant, általában éjszakáról reggelre virradóan tűntek el, azok a sírkövek, melyeknek a sírját nem gondozták, az elhunytnak nem volt itt hozzátartozója. Még a 80-as évek közepén is előfordult, hogy reggelre eltűnt egy-egy sírkő. A sírhelyeket 25 év óta kötelezően meg kell váltani. Ezzel a rendelkezéssel a sírkövek eltűnését egy kitelepített hölgy és mások leállították azzal, hogy megváltották az öreg sírhelyeket (megjegyzem, hogy erre a legutolsó, 1990-es falugyűlésen felhívtam a falu vezetőinek figyelmét).
Az 50-es, 60-as években szokássá vált hogy kislányok és nagyobbacskák gondoztak egy-egy gyermeksírt, általában azokat, melynek sírkövén fénykép is van. Mindenszentek előtt versenyt rendeztük, kinek sikerült legszebbé varázsolni a gondozott sírt. Miután az 1960-as évektől haza látogathattak a régi harkaiak, több családdal alakult ki barátság, aminek egyik megnyilvánulásaként többen gondoznak hűségesen, fáradhatatlanul régi sírokat. Legszívesebben megnevezném azokat, akikről tudom, hogy gondozzák, a számukra ismeretlen elhunyt sírját, de nem szeretnék senkit sem azzal megsérteni, hogy bárkit kihagyok egy felsorolásból. Ezért ez úton mondom mindannyiunk nevében: KÖSZÖNJÜK!
Amikor Sopronban a mai Berzsenyi Gimnázium mögött megszűnt a nagytemető, a városi múzeum igazgatója kiválogatta azokat a köveket, amelyeket az utókor számára érdemesnek tartott megőrizni. A kiválogatott 31 db sírkő látható ma a Deák téri múzeum kertjében. Et év januárjában már tettem egy javaslatot a képviselő testületnek, most megismétlem a javaslatomat. Kultúrtörténetünk emlékeként a lejárt sírok köveit helyeztesse a temetőkerítés mellé, ahol szabad hely van és nem lehet temetni, pl. a nagy tömegsíroknál.
Copyright © Haris-Payer Ilona Gertrud
Forrás: Harkai Hírmondó III. évfolyam 6. szám
